Aegon: rosszak a kényszervállalkozók és minimálbéresek nyugdíjkilátásai

Magyarországon minden harmadik adófizető csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot, ami bevételkiesést jelent az állam számára, és negatív hatással van az érintett munkavállalók, vállalkozók nyugdíjkilátásaira - hívja fel a figyelmet az Aegon Magyarország.

aegA társaság közleményében ismerteti: a KSH adatai alapján jelenleg közel 400 ezer egyéni vállalkozó van Magyarországon, a nem hivatalos becslések szerint azonban számuk akár ennek a duplája is lehet. A vállalkozók egy része eltérő okokból ugyan, de minimálbérre van bejelentve.

Az öregségi nyugdíj alapját azonban kizárólag a bejelentett fizetés képezi, az azon felül kapott dolgozói "juttatás" vagy vállalkozásból kivont pénz nem növeli a majdani nyugdíj összegét. A keresetük bizonyos része (például a minimálbér) után járulékot fizetők így csak mostani bevételük töredékét kapják kézhez idős korukban.
Még súlyosabb a helyzetük a magyar munkaerőpiacon 10-17 százalékos arányban jelen lévő feketemunkásoknak, hiszen akik nincsenek bejelentve, egyáltalán nem számíthatnak nyugdíjra. Ezért célszerű az anyagi lehetőségekhez mérten rendszeresen megtakarítani a nyugdíjas évekre - teszik hozzá.

A januártól bevezetett adójóváírás régóta meglévő hiányt pótol az egyéni élet- és nyugdíjbiztosítási piacon. A jelenlegi jogszabályok szerint a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százaléka jár személyi jövedelemadó (szja) kedvezményként a befizetőnek. Az adójóváírás legfeljebb évi 130 ezer forint lehet, és a 2013. december 31. után kötött nyugdíjbiztosításokra vehető igénybe - hívja fel a figyelmet Tavaszi Beatrix, az Aegon Magyarország életbiztosítási termékfejlesztési igazgatója.

A társaság közölte továbbá, hogy az Aegon Magyarország oldalán egy speciális online nyugdíjkalkulátor segítségével most bárki kiszámolhatja, hogy körülbelül mekkora nyugellátásra számíthat, és mekkora összeget kell félretennie, hogy a mostani igényeknek megfelelő, gondtalan nyugdíjas éveket biztosíthasson saját maga számára.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com