ÁKK: novemberben csökkent az államadósság

Az előzetes adatok szerint november végén 23 915 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, ami a szeptember óta alkalmazott ESA2010 módszertan szerint a bruttó hazai termék (GDP) 76,1, a korábbi (ESA95) számítás szerint 78,0 százaléka - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján olvasható legfrissebb adatokból.

A Magyar Nemzeti Bank új logójaAz adat jelentős csökkenést jelez a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
legutóbbi jelentéséhez képest, amely szerint szeptember végén 25 112 milliárd forinton, GDP-arányosan 83,0 százalékon állt az államadósság, illetve alacsonyabb az adósságszabály szerint csökkentendő tavaly év végi 79,4 százaléknál.

Borbély László András, az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese november közepe táján már bejelentette, hogy a hónap végére a múlt év végi szint alá csökken az adósság. Akkor mondta el azt is, hogy az adósságkezelő által hetente közölt GDP-arányos adósságadat nem teljes körű, nem tartalmazza az államadósság minden egyes elemét, mintegy 1,5 százalékponttal alacsonyabb szintet mutat a ténylegesnél.

Az ÁKK számai szerint a szeptember végi 80,7 százalékról - amikor az MNB 83,0 százalékot jelzett - 2,7 százalékponttal csökkent a GDP-arányos államadósság. Ebből ítélve, az adósság még nem csökkent a tavaly év végi szint alá, csak akkor, ha a GDP számítás módszertanában bekövetkezett változást is figyelembe vesszük, mert az MNB még az ESA95 módszerrel számolta a hazai összterméket.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Eurostatnak elküldött idei, második EDP (túlzott hiány eljárás/Excessive Deficit Procedure) jelentésében október első napján jelentősen, 1067 milliárd forinttal, az ESA2010 szerint 31 603 milliárd forintra emelte az idei bruttó hazai termék (GDP) várható nominális értékét a korábbi jelentéshez képest. Az ezer milliárddal magasabb GDP adat önmagában 3 százalékponttal csökkenti az adósságot. Az így átszámolt GDP-vel a tavalyi adósság mértéke is a GDP 77,4 százalékára csökkent, az idei prognózis pedig 76,9 százalékos szintet vetít előre.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com