Állampapír-értékesítési pontot nyitott az államkincstár Dunakeszin

Állampapír-értékesítési pontot nyitott Dunakeszin a Magyar Államkincstár hétfőn.

Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke a megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az elmúlt években egyre többen választották ezt a kockázatmentes befektetési formát.

ákk

Hozzátette: a MÁK 825 milliárd forintnyi megtakarítást őriz különböző lejáratú és formájú, forint alapú értékpapírokban, és körülbelül 1 milliárd eurónyi megtakarítást euró alapú állampapírban.

Elmondta azt is, hogy a MÁK, 2013-ban tíz, 2014 őszén huszonöt, a 2015 decemberi monori nyitást követően pedig újabb huszonnégy állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatot nyit áprilisig, a piacon példátlan hozamot produkáló állampapírok jobb hozzáférhetősége, illetve a kormányzati célok teljesítése.

A MÁK elnöke a babakötvényről elmondta, a 3 százalékos hozamot biztosító kötvényben lévő összeghez éves szinten akár 6 ezer forintot is hozzátesz az állam, így az érintettek - 18. életévüket követően - több pénzt fordíthatnak például tanulmányaikra, vagy épp lakásvásárlásra.

Az állampapírok értékesítése terén Budapest és Pest megye kiemelkedik a sorból, ebben a térségben adták el eddig a papírok több mint 50 százalékát - hangsúlyozta Dancsó József.

Tuzson Bence (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelkedő fontosságúnak nevezte az ország egyik legfejlettebb régiója, Dunakeszi és környéke életében az értékpapír-értékesítési pont átadását. Az itteniek így biztonságban tudhatják a pénzüket - emelte ki. Hozzátette: a magyar kormány épp az emberek megtakarításainak védelme érdekében alakította át a hazai pénzügyi rendszert.

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója egyebek mellett a stabil befektetői bázisként működő állampapírpiac előnyeit méltatta. Mint mondta, az államadósságnak mintegy 14 százaléka, ezen belül a forint alapú adósságnak közel 21 százaléka van a lakosság kezében.

Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott felidézte, 2010-ben a görög válságról szóló parlamenti vitában elhangzott, hogy a magyar gazdaság a saját útján, a saját elképzelései szerint akar "kitörni", és ez a szándék igaz a magyar állampapírok átalakítására is. A dunakeszi járási hivatalban most megnyílt értékesítési ponttal mindenki jól jár, nem véletlenül élnek egyre többen a helyben történő befektetési lehetőséggel - fűzte hozzá.

Dióssi Csaba (Fidesz), Dunakeszi polgármestere szerint a kisemberek is könnyebben fektetik be néhány tízezer forintnyi megtakarításukat a kockázatmentes állampapírba, ha azt lakhelyükön tehetik. A dunakeszi nyitást követően további 18 helyen létesül állampapír értékesítési pont szerte az országban - mondta.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com