ÁSZ: megnyugtató képet mutattak a megyei jogú városok gazdasági társaságainál végzett ellenőrzések

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Domokos László szakmai megbeszélésen fogadta Szita Károlyt, aki hangsúlyozta, a megyei jogú városok történelmi léptékű fejlesztések előtt állnak, és ezek előkészítésében, illetve lebonyolításában számítanak a számvevőszék tapasztalataira is.

Domokos László a megbeszélésen elmondta: az elmúlt mintegy másfél évben az ÁSZ - többek között az MJVSZ elnökének felvetése alapján - nagy számban ellenőrzött olyan gazdasági társaságokat, amelyek a 23 megyei jogú város többségi tulajdonában vannak. Az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: ezek a cégek alapvetően jó állapotban voltak, a gazdálkodásuk szabályozottsága összességében megnyugtató képet mutatott, ami azért rendkívül lényeges, mert a helyi közszolgáltatások biztosításában meghatározóak.



Domokos László felidézte: az ÁSZ áprilisában hozta nyilvánosságra az önkormányzatok befektetéseinek átláthatóságát értékelő elemzését, amely több megyei jogú várost is érintett. Mint mondta, az elemzés készítői igazolták, hogy az önkormányzati közpénzek szabályos és átlátható befektetésének előfeltétele a megfelelően kiépített és jól működő belső kontrollrendszer. Szita Károly a megbeszélésen rámutatott arra, az önkormányzati rendszer átalakításának, illetve az új finanszírozási rendszernek köszönhetően kiépültek azok a kontrollok, amelyek képesek megakadályozni a települések újbóli eladósodását. Az MJVSZ elnöke szerint egyes településeken ugyanakkor kockázatot jelenthetnek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok.

Ebből a szempontból Szita Károly megnyugtatónak nevezte a megyei jogú városokra vonatkozó számvevőszéki tapasztalatokat, de azt mondta, hogy a településvezetőknek oda kell figyelniük a cégeik irányítására, és rendszeresen el kell végezni a fenntartói ellenőrzéseket.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com