AutoWallis: a jelentős kereslet miatt lezárult a lakossági részvényjegyzés

Az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó érdeklődés miatt már a jegyzés harmadik napját követően lezárták az AutoWallis eredetileg 16 napra tervezett lakossági részvényjegyzését - közölte a vállalat az MTI-vel csütörtökön.A hétfőn indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel, ehhez képest három nap alatt ennek majdnem kétszeresét elérő, 2,8 milliárd forintot meghaladó összegű jegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők az OTP Banknál 122 forintos maximális áron.
   

Az intézményi befektetők továbbra is november 2-9. között jegyezhetnek AutoWallis részvényeket a lakossági körrel megegyező, előzetesen meghatározott 107-122 forint közötti ársávban. Mint írták, a befektetési tájékoztató lehetőséget biztosít arra, hogy az AutoWallis az intézményi értékesítés céljára szánt mennyiségből 500 millió forint kibocsátási értékű részvényt átcsoportosítson a lakossági értékesítés céljaira, továbbá arra is, hogy az átcsoportosítás eredményeképp 2 milliárd forintra megemelt  lakossági értékesítésre vonatkozó maximális kibocsátási értéket 25 százalékkal 2,5 milliárd forintra megemelje és az így megnövelt kibocsátási értékig túljegyzést fogadjon el.
    

Erről az AutoWallis csak a teljes, intézményi befektetőket is magában foglaló jegyzési periódus végén dönt az OTP Bankkal, mint forgalmazóval egyetértésben. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a közlemény szerint elmondta: komoly siker a minden várakozást felülmúló lakossági érdeklődés. A BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti összegben tervez forrást bevonni, túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátás értéke.
    

A cég célja a forrásbevonással, hogy részvénypiaci súlya, a részvények likviditása, forgalma tovább bővüljön. A vállalat bízik abban, hogy a jelenlegi csaknem 2800 lakossági részvényes mellé több száz új befektető csatlakozik azzal a céllal, hogy támogassák növekedési stratégiájukat, és  az AutoWallis Csoport az évtized végére  a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljék. A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során túljegyzés esetén összesen maximum 93 457 943 darab új részvény értékesítését tervezi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com