Az MNB bírságot szabott ki a CIG Pannóniára nyilvántartási hibák miatt

Összesen 19 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a CIG Pannónia biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítóját, egyebek mellett vállalatirányítási, nyilvántartási, informatikai és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint 10 millió forintot a vagyonbiztosítónak, 9 millió forintot az életbiztosítónak kell befizetnie a feltárt, orvosolható jogsértések miatt.

cig

Az MNB rendszeres ellenőrzés keretében 2016. januárjáig tartó átfogó vizsgálatot folytatott a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél (vagyonbiztosító) és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-nél - írja az MNB.

A vizsgálat nyomán a jegybank kötelezte a biztosítókat: a felügyelőbizottságok irányítsák a jogszabályoknak megfelelően a belső ellenőrzési területeket, alakítsanak ki áttekinthető szervezeti felépítést és ehhez kötődő hatékony döntéshozatali eljárásokat, készítsék el jogszabályszerűen a kiszervezésre vonatkozó belső szabályzataikat.

A jegybank kötelezése alapján mindkét biztosítónak meg kell szüntetnie panaszkezelési tevékenységével, és az erre vonatkozó szabályzataival kapcsolatos hiányosságokat. A jegybank emellett több témában előírta az ügyfelekkel kötött szerződésekre vonatkozó jogsértő, hiányos tájékoztatások megszüntetését, illetve azok jogszerű módosítását - áll a közleményben.

A vagyonbiztosítónak például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai esetében a jövőben időben kell kiküldenie a biztosítási évfordulóról, a következő időszak díjáról tájékoztató, a kártérítési igényekre vonatkozó, illetve az elmaradt díjfizetések miatt megszűnt szerződésekről szóló ügyfélértesítőket - írja a jegybank.

Az MNB kötelezései alapján a biztosítóknak ki kell küszöbölniük az egyes nyilvántartási-adatfeldolgozási rendszereikben tapasztalt hiányosságokat, illetve gondoskodniuk kell a feltárt számviteli és információbiztonsági problémák megszüntetéséről is.

A biztosítóknak adatszolgáltatás keretében kell számot adniuk az MNB hétfőn publikált határozataiban előírt intézkedések teljesítéséről áprilisban, illetve július végén - olvasható a jegybank közleményében.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com