Az MNB tőkekedvezménnyel ösztönzi a kkv-k hitelezését

Új hitelezési ösztönző eszközt vezet be az MNB, amelynek keretében öt éven át elengedi a kis- és középvállalatokat aktívan hitelező pénzügyi intézményeknek az ilyen hitelek után megképzendő tőke egy részét vagy egészét.

Az így felszabaduló szabad tőke támogathatja a piaci hitelezés további felfutását, s jobb tőkearányos megtérülést is nyújt a hazai hitelpiaci szereplőknek - írta csütörtökön közleményben a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

mnb

Az MNB a gazdaság élénkítésének eszközeként a felügyeleti felülvizsgálatok (SREP) keretében az intézmények tőkemegfelelésén keresztül ható új ösztönzőt vezet be. A jegybank ennek keretében a teljes 2016. évi nettó kkv-hitelkihelyezésük tőkekövetelményének egy részét vagy egészét elengedi. A kedvezmény attól függ, hogy mekkora volt az adott pénzügyi intézmény tényleges kkv-hitelezése ahhoz viszonyítva, amit az MNB által korábban meghirdetett piaci hitelezési programban (PHP) vállalt.

A tőkekövetelmény-kedvezmény számítási alapja a 2016. évi nettó kkv-hitelkihelyezés összege és a PHP keretein belül vállalt érték hányadosa. A cél a minél nagyobb volumenű kkv-hitelezés, ezért a kedvezmény mértéke az aktívan hitelező pénzügyi intézményeknél exponenciálisan nő - írták.

A kedvezmény végleges mértékét a tényleges nettó kihelyezések tervezettől való eltérésének függvényében az MNB a 2017-ben lefolytatandó vizsgálatok során állapítja meg. Az 50 százalék alatti teljesítésre nem jár kedvezmény, 50 és 100 százalék között a tőkekedvezmény mértéke exponenciálisan emelkedik 20 és 75 százalék között. A 106 százalék feletti kihelyezésnél jár a teljes - 100 százalékos - tőkekedvezmény, 100 és 106 százalék között pedig a 75 és 100 százalék közötti sávban emelkedik exponenciálisan.

A tőkekedvezmény ötéves időtartama azt jelenti, hogy 2016-os kihelyezés alapján, azaz a 2017. évi vizsgálatokban véglegesített kedvezmény lesz 2021-ig állandó. Azon intézmények, amelyek idén nem tettek vállalást piaci hitelezési programban, 2017-től szintén igénybe vehetik a kedvezményt, a 2016-os tényleges kihelyezés 75 százaléknak megfelelő kedvezményre jogosultak 5 éven át.

A kedvezmény mértékének megállapításához az MNB a fennálló kkv-portfólió magasabb kockázatú ügyleteinek átlagos tőkekövetelményével számszerűsítette az új kihelyezések tőkekövetelményét, és ennek alapján 150 százalékos kockázati súlyt állapított meg. A jegybank az egyedi banki portfólióktól függetlenül e kockázati súlyt alkalmazza a programban nyújtott kihelyezések tőkekövetelményének meghatározásakor.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com