Az önkéntes nyugdíjkasszák vagyona 6,53 százalékkal nőtt egy év alatt

Jó teljesítményt értek el az első három negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztárak, a Pénztárszövetséggel együttműködő kasszák összesített vagyona 6,53 százalékkal nőtt egy év alatt, míg az egészségpénztári tagok egyéni befizetései 14,5 százalékkal emelkedtek - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (Pénztárszövetség) tartozó, 1,073 millió tagot számláló és a piacon több mint 90 százalékos részesedéssel rendelkező önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona szeptember végén 1042 milliárd forint volt, éves szinten 6,53 százalékkal nőtt.

kbjkftz

Az egy főre jutó vagyon 971,5 ezer forintra rúgott, ami 7,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vagyongyarapodás mértéke Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke szerint kedvező eredmény a mostani alacsony kamatkörnyezetben.

Az elnök kiemelte: a tagok egyéni befizetéseinek összege az idei negyedévekben 5-11 százalékkal magasabb volt az előző év azonos negyedéveihez képest, és minden negyedévben meghaladták az elmúlt tíz évben mért összegeket. A munkáltatói befizetések összege a második és a harmadik negyedévben 1-3 százalékkal nőtt.

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok az adóhatóság közelmúltban publikált adatai szerint tavalyi befizetéseik után rekordösszegű, 7,2 milliárd forintos adóvisszatérítést kaptak egyéni számláikra.

A Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak tagjai a harmadik negyedévben 2,45 milliárd forintot fizettek be egészségpénztári számlájukra, ami éves összevetésben 14,5, a második negyedévhez képest 5,25 százalékos emelkedésnek felel meg. A piac több mint 70 százalékát képviselő egészségkasszák összvagyona szeptember végén 42,81 milliárd forintot tett ki, ami 0,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A harmadik negyedév végén 740,2 ezer tagjuk volt a szövetséghez tartozó egészségpénztáraknak, ami éves összevetésben 1,5 százalékos emelkedés. Az egészségpénztárak a harmadik negyedévben 1,77 millió alkalommal, esetenként közel ötezer forint értékben finanszíroztak egészséggel összefüggő szolgáltatást.

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás mellett az egészségpénztári megtakarítás is beépíthető a cafeteriaelemek közé.

Az egészségpénztári hozzájárulással egészségesebbé válhatnak a dolgozók, a munkáltatók pedig fokozhatják alkalmazottaik elégedettségét és lojalitását.

A kedvezményes adózású cafetériás egészségpénztári juttatások segítségével azok is költhetnek az egészségükre, ezen belül az egészségmegőrzésre, megelőzésre, akiknek a büdzséjébe ez eddig nem feltétlenül fért bele - hívja fel a figyelmet a Pénztárszövetség az egészségpénztári munkáltatói befizetések csökkenő trendje kapcsán.

A közlemény kitér arra is, hogy a Pénztárszövetség együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) annak érdekében, hogy a pénztárpiaci aktualitásokat, folyamatokat és szabályozási kérdéseket a legmagasabb szinten egyeztessék. A hatékony együttműködés érdekében a két szervezet közös munkacsoportot is alakít.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com