Banki elszámolás - Az MNB nagy többséggel pert nyert az intézményekkel szemben

A Fővárosi Törvényszék döntő többségében az MNB álláspontját fogadta el a jegybank által tizenhat pénzügyi intézmény ellen indított közérdekű keresetben, az egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést lehetővé tevő szerződési kikötések tisztességtelensége miatt a forintos vagy ténylegesen devizában törlesztett hitel, kölcsön és lízingszerződések tárgyában - közölte csütörtökön az MNB.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében az MNB felidézte, hogy törvényi felhatalmazás alapján azért indított közérdekű keresettel pert tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben, hogy a bíróság állapítsa meg: az érintett pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett, fogyasztókkal megkötött forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél, pénzügyi lízingszerződéseinél alkalmazott általános szerződési feltételei (ászf), vagy a korábbi ászf-ek módosítása, amelyek az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást tettek lehetővé tisztességtelenek és ezért érvénytelenek.

MNB_logo_emblema_arany_hun

Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés esetén a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettsége keletkezik valamennyi olyan fogyasztóval szemben, akiknél az adott kikötést alkalmazták.

A Fővárosi Törvényszék az elmúlt hetekben első fokon tizenkét perben teljes egészében, vagy részben érvénytelennek minősítette az érintett pénzügyi intézmények azon szerződéses kikötéseit, amelyek az MNB közérdekű kereseteiben kifejtett álláspontja szerint tisztességtelenek voltak - adta tudtul az MNB.

Ezek közül egy ügyben, a CIB Lízing Zrt. esetében a jegybank immár másodfokon is pernyertes lett a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján. Két esetben - MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. - az alperes a per megindulása előtt alávetési nyilatkozatban vállalta a fogyasztókkal való elszámolást, így a pereket jogerősen megszüntették. Egy pert az MNB által az adott pénzügyi intézménnyel szemben kezdeményezett hiánypótlási eljárás miatt felfüggesztettek.

Két ügyben - Borsod TAKARÉK Takarékszövetkezet, FHB Kereskedelmi Bank Zrt. - az MNB pernyertességét kimondó első fokú ítélet már jogerőssé vált, két ügyben - AEGON Magyarország Hitel Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt. - az MNB tudomása szerint az alperes nem fellebbezett, a jegybank az első fokú bírósági határozat jogerős voltát kimondó bírósági záradékra vár.

A négy már jogerősen lezárult perben a pénzügyi intézményeket elszámolási kötelezettség terheli. A megfellebbezett bírósági ítéletek esetében a törvény szerint a bíróságnak 45 napon belül kell másodfokon döntenie.

Amennyiben utólagosan - 2016. december 31-ig megindított eljárásában - olyan információ jut az MNB birtokába, amely szerint valamelyik pénzügyi intézmény valótlanul nyilatkozott arról, hogy nem emelt egyoldalúan kamatot, díjat, költséget, a jegybank kötelezni fogja az érintett pénzügyi intézményt a perindításhoz szükséges azon általános szerződési feltételei kivonatai benyújtására, melyek az egyoldalú emelésekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák; így az MNB utólagosan közérdekű pert indíthat ezen piaci szereplővel szemben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com