BÉT - Alacsony forgalmat vár a szakértő

Alacsony forgalmat vár pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a Raiffeisen üzletkötője, aki nem számít érdemi elmozdulásra a BÉT-en az év második kereskedési napján.

bet_0210Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője elmondta, hogy csütörtökön korrekció volt mind az amerikai, mind az ázsiai piacokon. A BÉT a csütörtöki zárás közelében nyithat reggel, és napközben nem várható érdemi elmozdulás az árfolyamokban - vélekedett a szakértő.

Hozzáfűzte, hogy a nemzetközi piacokon mindaddig emelkedés várható, amíg valamelyik jegybank nem kezd kamatemelésbe vagy a Fed nem csökkent likviditásából.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,68 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 18 552,40 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Richter árfolyama csökkent a legutóbbi, hétfői záráshoz képest.

A Mol 45 forinttal, 0,31 százalékkal 14 520 forintra erősödött, 468,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,49 százalékkal 4120 forintra nőtt, forgalma 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 315 forintra emelkedett, forgalma 443,0 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 89 forinttal, 2,02 százalékkal 4310 forintra csökkent, a részvények forgalma 666,0 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com