BÉT - Elemző: alacsony forgalomban esett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,34 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 18 083,82 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője azt emelte ki a pénteki kereskedésből, hogy a BUX elvált az európai börzék emelkedő trendjétől. Az OTP és a Magyar Telekom részvényeinél az utóbbi napok emelkedése után korrekció történt.
A Mol árfolyama annak ellenére nem emelkedett, hogy az utóbbi napokban az olaj ára nőtt. A Richter erősödésében pedig szerepet játszott az orosz-ukrán konfliktus tűzszüneti egyezménye. A papír árfolyamának a hosszú távú emelkedését viszont csak a tartós béke garantálhatja.
A forint euróhoz mért árfolyama kissé emelkedett, majd visszaesett a 306 forintos nyitási szintre, a jövő hétre 308-310 forintos árfolyamot valószínűsített az elemző.
A Mol ára nem változott, 11 900 forintot ért, 692,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 41 forinttal, 0,93 százalékkal 4370 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 372 forintot ért, forgalma 194,1 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 17 forinttal, 0,45 százalékkal 3822 forintra erősödött, a részvények forgalma 685,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 1499,22 ponton zárt pénteken, ez 8,27 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
MTI

Hozzászólások