BÉT - Elemző: további csökkenés lehet a következő néhány hétben

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,69 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 17 130,56 ponton zárt pénteken.

bet_0A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Csoport elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: negatív hangulatban indult a pénteki kereskedés, miután az OTP a várakozásoknál gyengébb számokat tett közzé a hajnalban megjelent vállalati jelentésében.

Az OTP csoport az előző évinél 48 százalékkal alacsonyabb, 64,1 milliárd forint adózás utáni számviteli eredményt ért el 2013-ban, elsősorban a negatív eredményhatású korrekciós tételek megháromszorozódása miatt - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.

A QUAESTOR szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy a pénteki csökkenéssel a BUX a technikailag igen fontos, 17 700 pontos szint alatt zárta a hetet, ami további csökkenést vetít előre a következő néhány hétre. Az európai részvénypiacok sem remekeltek, bár az amerikai indexek történelmi csúcson tartózkodnak, a német DAX index napok óta erőtlen, elsősorban az ukrán-orosz ellentétek miatt.

A Mol 105 forinttal, 0,78 százalékkal 13 315 forintra csökkent, 912,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 111 forinttal, 2,81 százalékkal 3839 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,90 százalékkal 329 forintra gyengült, forgalma 526,0 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 49 forinttal, 1,34 százalékkal 3600 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1563,80 ponton zárt pénteken, ez 6,45 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com