BÉT - Eltérő elemzői várakozások

Eltérően látják a pénteki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a befektetői várakozásokkal ellentétben a Fitch Ratings nem lépett semmit Magyarország felminősítése ügyében, hanem megerősítette az államadós-osztályzatait stabil kilátással pénteken. Emiatt szerinte minimális csökkenéssel nyithat a tőzsde, és a kereskedés során is enyhe csökkenést vár. A vezető elemző sem az OTP, sem a többi vezető részvény árfolyamában nem vár jelentős elmozdulást.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint bár a Fitch nem minősítette fel az ország adósosztályzatát, a nemzetközi piacon pozitív a hangulat, így mérsékelt pluszban nyithat a BÉT. A délutáni amerikai munkaerőpiaci adat meghatározó lehet a teljes piac szempontjából, addig inkább iránykeresés vagy mérsékelt emelkedés lesz jellemző - tette hozzá.

Európa emelkedésre készül pénteken, de a budapesti tőzsde ebből kimaradni látszik Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint. Az amerikai munkaerőpiaci adat okot adhat az emelkedésre, de vélhetően nem a magyar piacon - fogalmazott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,44 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 18 954,65 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Mol 5 forinttal, 0,04 százalékkal 12 925 forintra erősödött, 254,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 2,53 százalékkal 4630 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 336 forintra nőtt, forgalma 540,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,75 százalékkal 4030 forintra emelkedett, a részvények forgalma 795,2 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com