BÉT - Eltérő elemzői várakozások

Eltérően látják a csütörtöki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

bétNémet Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint nulla körüli nyitás és stagnálás lesz jellemző a budapesti börzén csütörtökön. Hozzátette: a befektetők kivárnak az Európai Központi Bank (EKB) délutáni kamatdöntő üléséig.

Kitért arra is, hogy ismét az ukrajnai helyzet befolyásolhatja legjobban a tőzsdei hangulat alakulását, mert augusztus 8-ig tart az orosz hadgyakorlat. Amennyiben a konfliktus nem eszkalálódik tovább, az hozhat megnyugvást a piacokon. A geopolitikai kockázatok tükrében elképzelhető, hogy az EKB elnöke további növekedésélénkítő intézkedést is bejelenthet - jegyezte meg.

Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője ezzel szemben enyhén pozitív nyitásra számít. A vezető részvények közül kiemelte a Magyar Telekomot, a papír továbbra is nyomás alatt maradhat a szerdai jelentős esés után. A Richter-részvényeket pedig kedvezőtlenül érinti a rubel leértékelődése - mondta. A nap folyamán ismertetése szerint a kereskedésre az Európai Központi Bank (EKB) délutáni kamatdöntő ülése, és az amerikai munkaerőpiaci adatok lehetnek hatással.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 305,35 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 17 346,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt. A Mol 35 forinttal, 0,30 százalékkal 11 750 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 125 forinttal, 3,09 százalékkal 3915 forintra esett, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 3,73 százalékkal 361 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 19 forinttal, 0,50 százalékkal 3801 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com