BÉT - Eltérő elemzői várakozások

Különbözően ítélik meg a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) várható folyamatokat az MTI által megkérdezett elemzők pénteken.

bet_0210Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a nemzetközi hangulat ugyan negatív, de úgy tűnik, hogy nyitásra stabilizálódnak a piacok.

A magyar tőzsdén erős volt a kereslet csütörtökön a Richter és az OTP papírjai iránt, főként a külföldi befektetők részéről, ennek lehet hatása pénteken is - mondta. Az elemző összességében stagnálásra vagy enyhe emelkedésre számít a hazai piacon.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint viszont a csütörtöki rossz nemzetközi hangulat, illetve a magyar piac technikai képe miatt is az esés valószínűsége nagyobb pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,85 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 19 544,61 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt. A Mol 150 forinttal, 1,05 százalékkal 14 150 forintra csökkent, 379,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4580 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,33 százalékkal 308 forintra erősödött, forgalma 254,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,21 százalékkal 4800 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com