BÉT - Eltérő szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kisebb csökkenésre számít a tőzsdén, a forgalom alacsony marad. Megjegyezte: hazai hír nem várható, a német ipari termelési adat viszont "gyászos" lett, aminek lehet hatása a részvénypiacokra. Ezzel szemben inkább stagnálásra, iránykeresésre számít kedden a tőzsdén Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese, aki akár fél százalékos emelkedést vagy csökkenést is elképzelhetőnek tart nyitásban.

bétA befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyvére várnak, amit szerdán hoznak nyilvánosságra. Ebben lehet utalás a kamatemelés befejezésének időpontjára, a piac a várható kamatpolitikát latolgatja. Az európai monetáris politika várható irányáról pedig csütörtökön kaphatnak információt a befektetők; akkor az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi, az Egyesült Államokban tart előadást - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,10 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 18 031,43 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,6 milliárd forint volt. A Mol 110 forinttal, 0,92 százalékkal 12 050 forintra erősödött, 432,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 43 forinttal, 1,05 százalékkal 4153 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,10 százalékkal 361 forintra csökkent, forgalma 100,6 millió forint volt. A Richter árfolyama 56 forinttal, 1,42 százalékkal 4011 forintra emelkedett, forgalma 354,3 millió forintot ért el.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com