BÉT - Eltérő szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a csütörtöki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

bétNémet Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek kifejtette: a piacok megnyugvással vették tudomásul az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdai bejelentését, miszerint hivatalosan lezárta havi kötvényvásárlási programját, azaz kevesebb szabad tőke lesz elérhető a nemzetközi befektetési piacokon.

A Fed a kamatokat várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja, nem fog gyors ütemben emelni, a bejelentésnek már nem volt jelentős hatása - tette hozzá.

Véleménye szerint folytatódhat az elmúlt napok-hetek jó hangulata a piacokon, nincs ok az esésre, így inkább emelkedést vár a BÉT-en.

Ezzel szemben alacsony forgalom mellett oldalazásra, kis csökkenésre számít a magyar tőzsdén Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Hozzátette: a szerdai erős esés után nem kizárt egy kisebb visszapattanás, de az orosz kapcsolattal rendelkező papírok, így a Richter és az OTP továbbra is nyomás alatt vannak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,04 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 16 898,91 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt.

A Mol 10 forinttal, 0,09 százalékkal, 11 500 forintra gyengült, 936,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,37 százalékkal, 3950 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 2,11 százalékkal, 324 forintra csökkent, forgalma 406,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,41 százalékkal, 3675 forintra mérséklődött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com