BÉT - Eltérőek a szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a szerdai kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

bétPuzsár József, a KBC Equitas elemzője elmondta: a keddi kereskedés során a magyar tőzsde alulteljesítő volt a nyugat-európai és az amerikai piacokhoz képest is. Kedden este és szerdán reggel nem érkezett olyan hír, ami a kereskedést jelentősen befolyásolná, ezért valószínű, hogy a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozog majd a hazai börze.

A nemzetközi légkör pozitív, ezért a szakember szerint várhatóan kisebb pluszban indul a hazai kereskedés is. Kedden a Mol és a Magyar Telekom egy százalék feletti mínuszban zárt, elképzelhető, hogy ez a két papír korrigál.
Nagy mozgásokra azonban nem lehet számítani, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti ülése előtt valószínűleg inkább kivárnak a befeketők a nemzetközi piacokon is - tette hozzá.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája úgy fogalmazott, egy helyben toporog a világ, miközben a magyar piac határozottan alulteljesít. A szakértő szerint a szerdai nap sem látszik másnak: pár tized százalékos plusz nyitásban Európában, vélhetően gyengébb magyar részvényekkel. Nehéz elképzelni, hogy a Fed elég karaktereset mondjon ahhoz, hogy bármi változzon - közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 210 forinttal, 1,65 százalékkal 12 515 forintra csökkent, 763,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,44 százalékkal 4480 forintra esett, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 4 forinttal, 1,20 százalékkal 329 forintra gyengült, forgalma 177,6 millió forint volt. A Richter árfolyama 10 forinttal, 0,24 százalékkal 4170 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com