BÉT - Emelkedésre számít az elemző

Emelkedéssel nyithat a tőzsde és a nap folyamán is emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

Rövid Szabolcs az MTI-nek elmondta: kedvező hatása van a Magyar Telekom gyorsjelentésének, és a Mol piacán is kitart a lendület a szerdai erős második negyedéves gyorsjelentés után. Ezek további emelkedést vetítenek előre a budapesti börzén - tette hozzá.

bét

Csütörtökön délután teszi közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás júliusi és az idei első hét havi előzetes adatait. A CIB Bank elemzőinek MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint erre figyelhetnek a befektetők az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) esedékes kötvényaukciói mellett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,90 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 22 781,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt. A Mol 315 forinttal, 2,15 százalékkal 14 950 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 0,89 százalékkal 5801 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 413 forintra emelkedett, forgalma 635,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 4490 forintot ért, a részvények forgalma 562,8 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com