BÉT - Emelkedést várnak a szakértők délelőtt

A szerdai esés után csütörtökön délelőtt már emelkedést várnak a szakértők a Budapesti Értéktőzsdén, ahol délután az érkező makroadatok adhatnak irányt a kereskedésnek.

bétNémet Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek kifejtette, hogy szerdán folytatódott az esés az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed októberi Bézs könyvének nyilvánosságra kerüléséig.
Ebben olyan adatok láttak napvilágot, amelyek az amerikai gazdaság lassú növekedéséről tanúskodnak, így nem kell korai kamatemelésre számítani.

Ennek a hírnek köszönhetően a nemzetközi piacok erőteljes emelkedésbe kezdtek, amelynek hatása a BÉT-en is érzékelhető lehet nyitáskor - vélekedett a szakértő.

Német Sándor ugyanakkor kiemelte, hogy ez a felpattanás egyelőre csak korrigálja az előző napok, hetek esését, és még kérdéses, milyen mértékű lesz az emelkedés.

A CIB Bank szakértői reggeli elemzésükben kifejtik: csütörtökön sok fontos adat érkezik a tengerentúlról, amelyek képet adhatnak az Egyesült Államok gazdaságának állapotáról. A késő esti new york-i részvénypiaci stabilizációt követve nyugodtabb európai kereskedés vérható a CIB elemzői szerint, akik azonban egyelőre nem számítanak számottevő és tartós hangulatjavulásra.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,38 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 17 503,48 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 145 forinttal, 1,22 százalékkal 11 765 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 2,97 százalékkal 3920 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,90 százalékkal 355 forintra erősödött, forgalma 735,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,18 százalékkal 3970 forintra gyengült, a részvények forgalma 741,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 1484,98 ponton zárt szerdán, ez 9,01 pontos, 0,60 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com