BÉT - Enyhe pluszban nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Enyhén pozitív nyitásra és kedvező hangulatra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

bet_0210Cinkotai Norbert, KBC Equitas elemzője szerint az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piac is enyhe, 0,2-0,3 százalékos pluszban nyithat pénteken. A befektetők figyelmének középpontjában a Mol mellett a Magyar Telekom részvények állnak, ez a két papír húzhatja a piacot - tette hozzá.

A Mol árfolyama jelentősen emelkedett a csütörtökön bejelentett rendkívüli osztalékfizetés hírére, ez a lendület szerinte pénteken is folytatódhat. Megjegyezte, hogy a BÉT-en alapvetően az európai tőzsdéknek megfelelő hangulat uralkodhat, mivel pénteken nem várható jelentős piacbefolyásoló makrogazdasági adat.

Kevéssel a csütörtöki záróértéke felett nyithat a tőzsde Katona Norbert, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint is. A kereskedés nyugodt lesz, és alacsony forgalom mellett a pozitív hangulat kitarthat - mondta. A befektetők a délután megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatokra fognak figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,79 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 18 167,90 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt. A Mol 375 forinttal, 2,91 százalékkal 13 270 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 14 forinttal, 0,32 százalékkal 4335 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,63 százalékkal 312 forintra nőtt, forgalma 524,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 13 forinttal, 0,32 százalékkal 4092 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com