BÉT - Eséssel nyithat a tőzsde az elemzők szerint

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

bet2Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője elmondta: az egyre romló nemzetközi hangulat hatással lehet a hazai piacra. Amerikában komoly esések voltak, és az indikációk alapján Nyugat-Európában is 1 százalék körüli mínuszokra lehet számítani nyitásban.

A szakember szerint ezért a magyar tőzsde fél százalék körüli csökkenéssel nyithat.
Az elemző szerint pénteken érdemes lesz figyelni a Mol-részvényeket, amelyek az 50 napos mozgóátlag körül járnak, ami kritikus szint. Kérdés az is, hogy a romló nemzetközi hangulatban az OTP-papírok visszaesnek-e a 200 napos mozgóátlag alá - fogalmazott.

Csökkenésre számít Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is. A szakember szintén kiemelte az amerikai részvénypiacok gyenge teljesítményét.

A negatív nemzetközi környezet hatással lehet a hazai kereskedésre pénteken, ezért esés valószínűsíthető - közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,95 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 18 126,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt. A Mol 55 forinttal, 0,42 százalékkal 13 150 forintra csökkent, 757,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,22 százalékkal 4440 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,33 százalékkal 305 forintra erősödött, forgalma 322,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal 4009 forintra nőtt, a részvények forgalma 555,2 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com