BÉT - Jó hangulatú kereskedésre, erősödésre számít a szakértő

Jó hangulatú kereskedésre, és nulla körüli vagy enyhén pluszos nyitásra számít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén a Buda-Cash Brókerház üzletkötője.

bétSőre Balázs az MTI-nek elmondta, hogy szerdán nagy várakozás előzte meg a Fed bejelentését, amely azonban nem okozott meglepetést. Az intézmény monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) azt közölte, hogy a Fed újabb 10 milliárd dollárral, havi 35 milliárd dollárra csökkenti gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programját.

A Buda-Cash üzletkötője kiemelte, hogy a nemzetközi hangulat optimista, így a BUX - összhangban a többi európai tőzsdeindex-szel - szerdai záró értékén vagy kissé a felett nyithat, miközben a forint is az elmúlt napok minimumán tartózkodott.

Sőre Balázs elmondta, hogy az OTP szerdán kimaradt a nagyobb emelkedésből, így kérdés, hogy napközben tud-e erősödni. Ha 4600-4610 forint fölé emelkedik az árfolyama, akkor további pluszok lehetnek. Érdemes figyelni a Molra is, ami szerdán azért szárnyalt, mert a horvát tőzsdén az INA papírok jelentősen erősödtek - fűzte hozzá az üzletkötő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,76 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 18 970,95 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 435 forinttal, 3,48 százalékkal 12 950 forintra erősödött, 531,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,42 százalékkal 4499 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,22 százalékkal 333 forintra emelkedett, forgalma 170,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,96 százalékkal 4210 forintra nőtt, forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1535,01 ponton zárt szerdán, ez 5,35 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com