BÉT - Kissé eltérő szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a pénteki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője stagnálásra számít a nyitásban pénteken a budapesti tőzsdén, és a kereskedés során sem vár jelentős elmozdulást. Megjegyezte: a befektetők a devizahitelekkel kapcsolatban várják az információkat, a péntek reggeli miniszterelnöki nyilatkozat - miszerint az állam részt vállalna a bankok terheiben - lehetséges, hogy pozitív hírnek számít a bankszektor számára.

A gyakorlatban még nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, viszont a nemzetközi hangulat inkább negatív - fűzte hozzá. A vezető részvények közül a Mol árfolyamában nem vár elmozdulást, a Magyar Telekom részvények 340 forint fölött maradnak, az OTP papírok árfolyama a negatív nemzetközi hangulat miatt enyhén csökkenhet.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője ezzel szemben egyértelműen további csökkenésre számít a BÉT-en, a hét utolsó napján folytatódik a lejtmenet. Véleménye szerint sem a hazai sem a nemzetközi piacon nincsenek emelkedésre utaló jelek, igaz a csökkenés mértéke mérsékeltebb lehet mint csütörtökön.
A BUX 200 napos mozgóátlaga a 18 370 pontnál található, a csökkenés ezen a szinten megállhat - mondta Rácz Balázs.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT)részvényindexe, a BUX 385,67 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 18 511,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 795 forinttal, 6,25 százalékkal 11 930 forintra csökkent, 14,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,45 százalékkal 4380 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,29 százalékkal 343 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 20 forinttal, 0,47 százalékkal 4275 forintra csökkent, forgalma 853,4 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com