BÉT - Kivárásra számít az elemző a BÉT-en

Kivárásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.

Nagy András az MTI-nek elmondta: oldalazást, kisebb elmozdulást vár csak a részvénypiacon. Kifejtette: a következő két napban, kedden és szerdán mindenki Görögországra fog figyelni, a piacok megvárják, hogy ténylegesen megszületnek-e a törvények, amiket a görög parlamentnek szerdáig kell elfogadnia. Érdekes lehet, hogy a Sziriza görög kormánypárt kedd reggeli egyeztetése milyen eredménnyel zárul - tette hozzá.

bét

Hétfőn a görög megállapodás hírére volt egy "nagy öröm" a nyugati részvénypiacokon, emelkedtek az árfolyamok, ez azonban nem nagyon terjedt át a magyar tőzsdére - jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,31 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel 22 098,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 385 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,43 százalékkal 5780 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 393 forintra csökkent, forgalma 238,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4250 forintra esett, a részvények forgalma 701,1 millió forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1652,95 ponton zárt hétfőn, ez 0,15 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com