BÉT - Pozitív nyitásra számítanak a szakértők

Enyhe emelkedéssel indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az erős nyitást követően, a keddi kereskedéshez hasonlóan folyamatos emelkedés várható a magyar értéktőzsdén. Ennek egyik oka, hogy külföldi befektetői részről egyre növekszik a magyar részvények iránti kereslet - vélekedett a szakértő.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén pozitív nyitásra és mérsékelt emelkedésre számít szerdán a BÉT-en. A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta: összességében kivárás jellemzi a nemzetközi és a hazai tőzsdét egyaránt, meghatározó lesz a csütörtöki függetlené válásról szóló skóciai népszavazás, valamint a Fed szerda esti monetáris politikai szándéknyilatkozata.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,88 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel 18 727,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 0,24 százalékkal 12 445 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,14 százalékkal 4430 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 374 forintot ért, forgalma 459,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,56 százalékkal 4097 forintra csökkent, a részvények forgalma 760,3 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com