BÉT - Pozitív nyitásra számítanak az elemzők

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértők.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a vártnál intenzívebb eurós kötvényvásárlási program és az erősödő forint miatt a magyar részvények erősödésére számít. Az elemző szerint pénteken még kitart az elmúlt pár napos, pozitív irányú trend, alacsony forgalom mellett.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az európai eszközvásárlási program bejelentését követően kialakult pozitív nemzetközi hangulat tükrében szintén emelkedésre számít a BÉT-en.

Kifejtette: az Európai Központi Bank (EKB) bejelentése hatalmas likviditás a piacoknak, másfelől a kockázatmentes hozamokat lefelé tolja, ami pozitív a részvénypiacok számára is.

A szakértő szerint a vezető részvények közül az OTP és a Richter-papírokra érdemes figyelni, melyek árfolyama mintegy 10 százalékot emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 384,44 pontos, 2,35 százalékos emelkedéssel, 16 776,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt. A Mol 165 forinttal, 1,50 százalékkal 11 190 forintra erősödött, 780,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 2,20 százalékkal 3815 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 342 forintot ért, forgalma 161,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 183 forinttal, 5,08 százalékkal 3785 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com