BÉT - Stagnálásra számítanak az elemzők

Összességében stagnálásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője enyhe csökkenést, illetve stagnálást vár, miután a rubel jelentősebben gyengült, ami az OTP-re és a Richterre negatív hatással lehet.

A nemzetközi piaci hangulat is inkább enyhe csökkenést jelez, de komolyabb aggodalomra nincs ok - mondta a szakember, hozzátéve azt is, hogy egyelőre nincsenek piacmozgató hírek.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint az oldalazás a legvalószínűbb forgatókönyv a hétfői kereskedés során. A kelet-ukrajnai választások kapcsán az orosz-ukrán konfliktus esetleges éleződése negatív hatással lehet a piacokra, de összességében jó a hangulat a világban, így pozitív és a negatív fejlemények is lehetnek - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,35 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 17 320,32 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt. A Mol 135 forinttal, 1,17 százalékkal 11 700 forintra erősödött, 677,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,37 százalékkal 4065 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 5,26 százalékkal 340 forintra emelkedett, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,05 százalékkal 3753 forintra csökkent, a részvények forgalma 765,2 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com