BÉT - Szakértő: alacsony forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,01 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 18 666,39 ponton zárt pénteken.

bétA részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények estek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy az OTP volt a főszereplője ennek a hétnek, de csütörtökre elfogyott a lendülete és pénteken már mínuszban zárt. Nem tettek jót a bankpapírnak a bróker csődök sem, így parkoló pályára került.

A Mol nem tudja sikerrel áttörni a 12 ezer forintos gátat, a Richter és a Magyar Telekom forgalma pedig annyira alacsony volt, hogy azok áresése nem mérvadó.

A héten szembe ment egymással Európa és Amerika. Amíg Európában az EKB által indított "pénznyomda" húzta fel a tőzsdéket, addig Amerika gyengélkedett a héten. A DAX új csúcsot ért el pénteken, de kérdés, hogy meddig tart ki a lendülete - tette hozzá az üzletkötő.

A Mol 115 forinttal, 0,95 százalékkal 11 965 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,21 százalékkal 4700 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,56 százalékkal 381 forintra gyengült, forgalma 655,7 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 1 forinttal, 0,03 százalékkal 3859 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 626,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1510,04 ponton zárt pénteken, ez 0,44 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com