BÉT - Szakértő: egyre "immunisabb" a piac az orosz-ukrán válságra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,99 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 17 373,54 ponton zárt hétfőn.

bétA részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a BÉT-en a negatív tartományban kezdődött a kereskedés, a magyar piacra az első órákban leginkább az orosz-ukrán válság eszkalálódása nyomta rá a bélyegét, illetve az ázsiai piac kisebb mértékű esése. A német piacon délelőtt komolyabb indokok nélkül gyors, 1 százalék körüli esés következett be.

A nap folyamán aztán fokozatosan enyhült az eladói nyomás, és az amerikai piacok nyitását követően a BÉT enyhe mínuszban tudta befejezni a kereskedést, a DAX az 1 százalék feletti mínuszokról visszament 0,2 százalék körülire, az amerikai piacok pedig szinte nullában vannak - tette hozzá. A forgalom a BÉT-en közepes volt.

Az üzletkötő úgy vélekedett, a piac egyre "immunisabb" az orosz-ukrán válságra. A hétvégén kiújult harcok miatt reggel negatív volt a hangulat, de a nap folyamán a legtöbb piac ledolgozta az esés nagy részét, s végül a legutóbbi kereskedési nap zárószintje közelében zárt. A forint a múlt hét végi erősödéseket követően visszagyengült 308-ig.

A héten a gyorsjelentések befolyásolhatják a kereskedést, a befektetők a Mol, a Magyar Telekom és a Richter beszámolóját várják. Sőre Balázs szerint a Richter eredményével kapcsolatos negatív várakozásoknak tulajdonítható a gyógyszerpapír közel 2 százalékos esése.

A Mol ára nem változott, 12 700 forintot ért, 517,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 11 forinttal, 0,26 százalékkal 4200 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 1,27 százalékkal 319 forintra erősödött, forgalma 261,9 millió forint volt.
A Richter árfolyama 55 forinttal, 1,45 százalékkal 3730 forintra esett, forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1480,51 ponton zárt hétfőn, ez 12,60 pontos, 0,84 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com