BÉT - Szakértő: nem hatott a piacra a felminősítés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,35 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 19 327,38 ponton zárt hétfőn.

bétA részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a Standard & Poor's pénteki felminősítésének - azaz, hogy egy fokozattal "BB plusz"-ra emelte az eddigi "BB"-ről a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását - nem volt különösebben erős hatása a budapesti börzére.

Az elemző szerint hétfőn a vezető részvények közül a Mol-papírok erősödése határozta meg a kereskedést, az olajipari társaság részvényeinek árfolyama több mint 2 százalékot emelkedett. A legnagyobb forgalmat azonban az OTP-részvényekkel bonyolították, a teljes, közel 15 milliárd forintból több mint 12 milliárd forintot, de a bankpapír árfolyama stagnált - tette hozzá.

A Mol 245 forinttal, 2,09 százalékkal 11 950 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1 forinttal, 0,02 százalékkal 5101 forintra nőtt, forgalmuk 12,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 386 forintot ért, forgalma 340,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,08 százalékkal 3947 forintra csökkent, a részvények forgalma 782,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1528,48 ponton zárt hétfőn, ez 4,28 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com