Brókerbotrány - Bankszövetség: nem jár kártérítés a Quaestor károsultaknak

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn.

bankszövetségSzerinte a Quaestor-ügy olyan terhet jelent a társadalomra, mintha minden magyar ember, csecsemőtől az aggastyánig, fejenként 18 ezer forintot dobna be a közösbe, hogy a 32 ezer Quaestor károsult meg kapja a pénzét.
Kifejtette, hogy amíg a bankok és a magyar állampapír 2-3 százalékos hozamot tudott fizetni, mert ez volt a reális kamathozam, addig volt egy cég, amely 8-10 százalékot fizetett.

A magasabb hozamnak nyilván a magasabb kockázat volt az ára. A Quaestoros ügyfelek papírjaira normál betűmérettel rá volt nyomtatva, hogy sem az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), sem a Befektető-védelmi Alap (Beva) garanciája nem vonatkozik rá - tette hozzá.
"Nem is tartom etikusnak, hogy valaki azt kéri, hogy őt kárpótolják, ha nem volt biztosítása" - mondta a főtitkár.

Amikor az elmúlt években jó volt a 10 százalékos hozam, ami mindenféle realitást messzemenően nélkülözött, akkor az jól esett, ugyanakkor pedig, amikor a kockázatnak a mások oldala következik be, akkor őket teljes mértékben kárpótolják, ez olyan szinten etikátlan, hogy a bankszövetség álláspontja szerint nem szabadna ezt a terhet a társadalomra rárakni 32 ezer "meglehetősen jómódú" ember érdekében - mondta Kovács Levente.

Arra a kérdésre, hogy nem a társadalmat, hanem a bankszektort terheli a kártalanítás, a főtitkár azzal válaszolt, hogy a devizaadósok konszolidációja a bankszektorra elképesztő terheket hárított, az OBA alapvetően kimerült a hitelintézetek konszolidációja miatt, most a Beva merült ki csalók miatt. A terheket előbb-utóbb a végső fogyasztó fizeti meg - vélekedett.

Amennyiben a bankszektor ezt nem tudja továbbhárítani, akkor viszont a versenyképessége csökken és ma már az ilyen versenyképesség-csökkenés költsége akkora, hogy az elmaradt beruházások után esedékes adóbevételek kiesése meghaladja a bankadóból befolyó összeget.

"Utólag, most azt látom tehát, hogy alapvetően rossz lépés volt a banki szektort ilyen szinten szétvetni és a versenyképességét lerontani" - mondta a főtitkár.

Az interjúban kitért arra is, hogy a kormány törekszik az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodás betartására, folyamatosak az egyeztetések a bankszövetséggel és a bankadó csökkenni fog. Ugyanekkor ez a csökkentés sokkal kisebb mértékű, mint amennyi a Quaestor-ügy miatt a Beva feltöltésével a szektorra hárul.

Az autóhitelek forintosításáról feltett kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az ilyen hiteleket nyújtó lízingcégek egy része banki tulajdonban van és ezeknél, ha az ügyfél azt kéri, hogy a svájci frank vagy euró alapú hitelét forintra váltsák át, bármely bank ezt örömmel megteszi. A főtitkár nem tudja elképzelni, hogy lenne olyan bank, amely az ügyfél ilyen kérésének ne tenne eleget, a fő kérdés viszont mindig az, hogy az átváltás milyen árfolyamon történjék, piaci árfolyamon az átváltásra mindig van lehetőség.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com