Brókerbotrány - Már több mint 79 milliárd forint kártérítést utaltak a Quaestor-károsultaknak

A megkezdett kártalanítás során augusztus 10-ig közel 29 ezer Quaestor károsult ügyfélnek több mint 79 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP Banknak - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja és a Beva az MTI-vel csütörtökön.

Közölték: ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 90 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többiek esetében folyamatban van az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, és azok elbírálása.

quaestor

A Beva adatai szerint hétfőig összesen 22 ezer ügyfél több mint 61 milliárd forintot vett fel a bankfiókokban.
A Beva és a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja eljárásának ideje alatt az érdeklődők munkanapokon 8-18 óra között hívhatják az ügyfélszolgálatot a 06-1-580-9490, 06-1-580-9491, 06-1-580-9492 telefonszámokon.

A törvény értelmében idén július 13-án indult el a Quaestor-kötvényesek kárrendezése Bevát érintő részének kifizetése. Ebben a szakaszban a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizetik ki a károsultaknak. A Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget ügyfelenként, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolás kezdő időpontjában érvényes jegybanki devizaárfolyamon átszámítva 6 004 200 forint.

A Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét a jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen, és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Quaestor ügyében március 11-én nyomozás indult, később a Nemzeti Nyomozó Iroda három személyt őrizetbe vett üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com