Brókerbotrány - Varga: egy pénzügyi javaslatcsomagot és egy, a Quaestor-károsultakat segítő javaslatot is benyújtanak pénteken
Pénteken két fontos törvényjavaslatot is benyújtanak az Országgyűlésnek, az egyik egy olyan pénzügyi törvényjavaslat csomag, amely erősíteni kívánja a felügyeleti jogosítványokat a befektetési cégek megfelelő ellenőrzése érdekében, a másikat pedig a Fidesz frakció adja be, ami a Quaestor károsultjainak kárrendezését segíti - mondta Varga Mihály pénteken reggel a TV2 Mokka című műsorában.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön jelentette be, hogy a frakció legkésőbb péntek estig törvényjavaslatot nyújt be a Quaestor-károsultak kártalanítására.
A javaslat értelmében minden érintettet 100 ezer euróig, azaz 30 millió forintig kártalanítanának egy alapon keresztül, várhatóan legkésőbb július végéig.
Varga Mihály a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy még a törvényjavaslat benyújtása előtt, illetve a parlamenti vita kezdete előtt is egyeztetnek a javaslatról. A kormány azzal számol, hogy a kártalanítási összeg felemelésével minden Quaestor-károsultat ki lehet fizetni.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva) összevonásáról úgy fogalmazott, hogy azt nem tartja feltétlenül szükségesnek.
Varga Mihály az áprilisban benyújtandó konvergeciaprogramról elmondta: a kedvező olajárváltozások miatt a magyar gazdaság az előzetesen vártnál jobban is növekedhet az idén, vagyis 2,5 százalék helyett akár a 3 százalék körüli növekedést is elérheti elemzők szerint. 2016-ban is azzal lehet számolni, hogy a gazdasági növekedés tartós és stabil lesz, és az adósságszint tovább csökken - hangsúlyozta.
A miniszter kifejtette, hogy a költségvetés előkészítése keretében természetesen átvizsgálják az adóbevételeket. Az adókoncepció továbbra is világos: a munkát, jövedelmet terhelő adókat csökkenteni szeretnék, a fogyasztási adókat pedig szinten tartani, eközben figyelembe kell venni a környező országokban is az adók alakulását.
Varga Mihály felhívta a figyelmet arra a friss hírre, hogy Romániában felülvizsgálják az élelmiszerek áfáját. Elmondta, a magyar kormány is vizsgálja, mely terméknél lenne célszerű az áfa mértékét csökkeni, ugyanakkor a társasági adó mértékében, és a személyi jövedelemadóban (szja) jövőre "nagy változásra nem kell számítani", de hosszabb távú cél az egyszámjegyű szja, vagyis hogy az adókulcs 2017-2018 környékére 9 százalékra csökkenjen.
MTI

Hozzászólások