Buda-Cash/Quaestor - Orbán: vagyonalap felállítását javasolja a Fidesz

A Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégcsoportok vagyontárgyait, köztük "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más felelősök magánvagyonát is, majd ebből a vagyonalapból kártalanítanák a károsultakat - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt hétfőn az M1-nek nyilatkozva.

buda cashA brókerek visszaéltek a pénzügyi hatalmukkal, a károsultak száma pedig meglehetősen nagy, ezért nincs vesztegetnivaló idő, meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyekkel meg lehet óvni a "kimenekítéstől" a kártalanítás alapjául szolgáló vagyontárgyakat - mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke.

"Ilyenkor az szokott történni (...), hogy azok, akik kicsalták az emberek pénzét, valahogy mindig megússzák. Azért tudják megúszni, mert valahogy az a vagyon, amelyből kártalanítani lehetne az embereket, kézen-közön ilyenkor el szokott tűnni: tág tere nyílik a jogászkodásnak, és mire a kormány vagy a felügyeleti szervek intézkednének, kiderül, már nincsenek is meg a vagyontárgyak" - fogalmazott Orbán Viktor.

A Fidesznek a kormány által is támogatott javaslata éppen azt célozza - folytatta a miniszterelnök -, hogy ez ne fordulhasson elő, és azonnal vonják be egy vagyonalapba ezeket a vagyontárgyakat, ideértve "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más hibázók, felelősök magánvagyonát is.

E vagyonalapból kártalanítanák azokat, akiknek eltűnt a pénze "ebben az évtizedes korrupciós visszaélésben" - mondta.

Ha az ellenzék is támogatja, a parlament már jövő kedden szavazhat a törvényjavaslatról, majd egy napon belül megszületnek a végrehajtási rendeletek, s azonnal megkezdődhet a vagyontárgyak zár alá vétele, a magánvagyonok bevonása a kártalanításba - közölte Orbán Viktor.

A kormányfő megismételte: a legfontosabb, hogy a felelősök ne úszhassák meg, és ne úgy végződjön ez a történet is, mint az elmúlt húsz évben szinte minden hasonló pénzügyi visszaélés végződött.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com