Csányi: nem lehet olyan súlyos sokk Ukrajnában, amely megrendítené az OTP-t
Az OTP stabilitását az az elképzelhetetlen fejlemény sem rendítené meg, ha elveszítené minden oroszországi és ukrajnai befektetését - jelentette ki a bank elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent interjúban.
"Ha minden befektetésünket elveszítenénk Oroszországban és Ukrajnában, a tőkemegfelelési mutatónk (Tier 1) akkor is 12 százalék fölött maradna" - mondta Csányi Sándor.
Hozzátette: a magyarországi bankszektor konszolidációja hosszabb időt vehet igénybe, mint azt korábban gondolták. "Az a négy-öt bank, amelyről azt híresztelték, hogy kivonul Magyarországról, középtávon valószínűleg így tesz majd" - mondta.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2013 decemberében úgy nyilatkozott, másfél éven belül négy, külföldi tulajdonú nagybank kivonulhat Magyarországról.
MTI

Hozzászólások