Csökkenésre számítanak a szakértők a tőzsdén

Csökkenésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó szakértők a tőzsdén csütörtökön.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a Brexit szavazással kapcsolatos aggodalmak továbbra is rontják a piaci hangulatot.

BET logo

A feltörekvő piacokra negatívan hathat, hogy Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a szerdai döntés után ismét úgy fogalmazott, hogy bármelyik ülés lehet kamatdöntő. A Fed szerdán változatlanul hagyta az alapkamatot.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta: negatív hangulatban indul a kereskedés a nemzetközi piacokon, a szakértő 0,5-1 százalék közötti csökkenésre számít a BÉT-en.

Elmondta, a japán index 3 százalékot esett a reggel, a japán központi bank döntését - maradt a mínusz 0,1 százalékos betéti ráta és nem változott monetáris politika - negatívan értékelte a piac. A német index is 1 százalékos mínuszban nyithat - jegyezte meg a szakértő.

A Fed szerdai döntéséből az látszik, hogy lassabb kamatpályát várnak 2018-ig, a dollár kicsit gyengült, és a hozamok is tovább csökkentek. Ez is negatívan hat a piaci hangulatra - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,09 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 26 318,09 ponton zárt szerdán. A Mol 135 forinttal, 0,85 százalékkal, 16 000 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 3,74 százalékkal, 6795 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,40 százalékkal, 435 forintra emelkedett, forgalma 306,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,85 százalékkal, 5355 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com