Csökkenésre számítanak az elemzők a tőzsdén

A hosszú hétvége előtt csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A legtöbb európai tőzsdén, így a BÉT-en sem lesz kereskedés pénteken.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a hosszú hétvége előtt csökkenésre számít, a befektetők zárják pozícióikat, emiatt eladói nyomás alatt lehetnek a piacok csütörtökön.

BET logo

Csökkentheti a Mol részvényeinek árfolyamát, hogy Horvátországban a gáz árát hatóságilag mintegy 20 százalékkal csökkentik, ami 3-4 milliárd forinttal mérsékelheti éves szinten a cég árbevételét. Ez nem nagy tétel a vállalat teljes árbevételéhez képest, de negatív fejlemény - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Richter 72 forintos osztalékfizetésre tett javaslatot, ami megfelel a piaci várakozásoknak, ezért nem valószínű, hogy árfolyamhatása lesz.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: csökkenéssel indíthat a BÉT, az elemző közepes forgalomban negatív hangulatot vár.

Kiemelte: meglepően magas olajkészlet-adatok érkeztek szerda este, emiatt élesen lefelé indult a kőolaj ára. Mivel az elmúlt időszakban az olaj ára erősen hatott a részvénypiacok mozgására, az elemző csökkenésre számít a nemzetközi tőzsdéken. Hozzátette: a kelet-közép-európai régiót felülsúlyozták a befektetők az elmúlt időszakban, úgy vélte, előbb-utóbb a magyar tőzsdén is eladói nyomás várható, ha nagyon eluralkodik a negatív nemzetközi hangulat.

Hozzátette: délután fél 2-kor jelenik meg két fontos amerikai makroadat, ami befolyásolhatja a kereskedést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 181,03 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 25 697,58 ponton zárt szerdán. A Mol 230 forinttal, 1,40 százalékkal, 16 195 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,74 százalékkal, 6740 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 440 forintot ért, forgalma 633,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,13 százalékkal, 5300 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com