Csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője az általánosan romló nemzetközi piaci hangulat miatt a nyitásban enyhe negatív korrekcióra számít, a vezető részvények közül a Mol és az OTP esetében profitrealizálás várható.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is úgy látja, hogy negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a reggelre elromlott befektetői hangulat miatt. A magyar részvénypiacon pénteken és hétfőn rég nem látott száguldást tapasztaltak, amelyet az OTP és a Mol vezetett, a délelőtt folyamán a két részvény visszarendeződésére számítanak - tette hozzá. Az elemző szerint érdekes a Richter mozgása, amely hétfőn 5450 forint felett zárt, amellyel technikailag komoly tér nyílt meg a további emelkedés előtt. Szintén hétfőn a Magyar Telekom részvényeiről lekerült az osztalékszelvény, és az osztalék mértékével esett az árfolyam, a 425 forintos támaszra célszerű figyelni.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 958,83 pontos, 2,55 százalékos emelkedéssel, 38 602,89 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 58 forinttal, 2,06 százalékkal 2868 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 440 forinttal, 4,01 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24,50 forinttal, 5,46 százalékkal 424 forintra csökkent, forgalma 498,1 millió forint volt.

A távközlési papír részvényeiről hétfőn került le a 25 forintos osztalékszelvény. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,31 százalékkal 5535 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com