Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A kedvezőtlenre forduló nemzetközi befektetői hangulat miatt péntek reggel csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének előrejelzése szerint. Csütörtökön a BUX 260,47 pontos, 0,3 százalékos emelkedéssel, 87 986,28 ponton zárt.
Varga Zoltán MTI-nek küldött tájékoztatójában kiemelte: az OTP árfolyama a meredeken emelkedő trend alá került csütörtökön, fontos ellenállás 24 050 és 24 200 forint között, támasz 23 530 forintnál látható. Csütörtökön a bankrészvények ára 30 forinttal, 0,12 százalékkal 24 070 forintra csökkent, 8,5 milliárd forintos forgalomban.
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az éves eredményét a pénteki nyitás előtt publikáló Richter árfolyama 90 forinttal, 0,84 százalékkal 10 770 forintra nőtt csütörtökön, ellenállás 11 ezer forintnál látható. A gyógyszergyártó 844,8 milliárd forintos éves árbevétele az előrejelzési sáv alsó határán alakult a gyengébb forintnak köszönhetően, míg a 280,2 milliárd forintos tisztított EBIT kissé elmaradt a korábbi várakozásoktól a magasabb akvizíciós költségek miatt - mutatott rá az elemző.
A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 34 forinttal, 2,09 százalékkal 1596 forintra korrigált, fontos támaszok 1575 forintnál, majd 1524 forintnál láthatóak.
(Forrás: MTI)
Varga Zoltán MTI-nek küldött tájékoztatójában kiemelte: az OTP árfolyama a meredeken emelkedő trend alá került csütörtökön, fontos ellenállás 24 050 és 24 200 forint között, támasz 23 530 forintnál látható. Csütörtökön a bankrészvények ára 30 forinttal, 0,12 százalékkal 24 070 forintra csökkent, 8,5 milliárd forintos forgalomban.A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Hozzászólások