Devizahitelek - MNB: az ügyfelek hiteltípusuk és élethelyzetük szerinti levelet kapnak az elszámolásokról

A kereskedelmi bankok március elejétől április végéig küldik ki a devizahiteles ügyfeleknek az elszámolásokról és a forintosításról a leveleiket, a devizahitelesek a hiteleik és az ehhez kötődő élethelyzetük négy alaptípusa alapján eltérő tartalmú levelet kapnak - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetőinek csütörtöki háttér tájékoztatóján. Az elszámolási mintalevelek végleges változatainak formáját egy, a napokban megjelenő MNB-rendelet is rögzíti.

MNB_logo_emblema_arany_hunWindisch László, a jegybank alelnöke elmondta: az elszámolás és forintosítás csak a kereskedelmi bankok esetében mintegy 2,4 millió élő, illetve megszűnt fogyasztói hitel- és lízingszerződést érint, ebből 1,7 millió a forintalapú, 700 ezer a devizás szerződés.

Az alelnök elmondta: az ügyfeleknek addig semmit nem kell tenniük, amíg meg nem kapják a banki elszámolásokról szóló leveleket. Ha gondjuk van, illetve nem értenek egyet az elszámolással, akkor a levél kézhezvételétől számított 30 napon belül panasszal élhetnek a bankjuknál - mondta Windisch László.

A bankoknak a rendelet előírja, hogy az írásbeli tájékoztatás mellett a honlapjuk fő oldalán is elérhetőek legyenek az elszámolással és a forintosítással kapcsolatos információk - közölte az MNB alelnöke.

Windisch László elmondta: vannak speciális esetek is, így például a követeléskezelőnek átadott lejárt tartozások. Az ügyfeleknek ebben az esetben maguknak kell elmenniük a követeléskezelőhöz és ott kezdeményezni az elszámolást, a bank ugyanis már elszámolt a követeléskezelővel. A végtörlesztők is kezdeményezhetik az elszámolást, ez azonban 10 ezer forintos díjjal jár.

Az alelnök szerint az OTP Bank ügyfelei esetében még nem biztos, hogy március elsejéig lezárul a jogorvoslati szakasz, mivel a bank fellebbezése még a Kúrián van. Ebben az esetben a bank ügyfelei a Kúria döntésének kihirdetését követő 60 napon belül kell, hogy megkapják az elszámolást.

A jegybank alelnöke bízik abban, hogy nem lesz sok panasz, és a panaszok zöme megáll majd a bankoknál, ezt követően az elszámolást vitató ügyfelek a Pénzügyi Békéltető Testület segítségét vehetik igénybe.

Freisleben Vilmos, a jegybank fogyasztóvédelmi igazgatója elmondta: a levelek egyik alaptípusa az elszámolást megelőzően megszűnt deviza alapú jelzálogkölcsönökhöz kötődik, a másik alaptípus a deviza alapú forintosításra kerülő jelzálogkölcsönökről szóló, de az elszámolást követően is élő szerződésekről szóló levél, a harmadik típus a deviza alapú, forintosításra kerülő, de egyben gyűjtőszámla-hiteles élő szerződés minta levele, a negyedik alaplevél a forintosításra kerülő, az elszámolás után is élő szerződés, melynek törlesztőrészleteit azonban egy ideig késedelmesen fizették.

Minden értesítő levélnek tartalmaznia kell az elszámoláshoz kapcsolódó információkat, és a hitel történetét, azaz a hitel fizetésének korábbi kimutatásait, az esetleges felülvizsgálatra, vagy jogorvoslatra vonatkozó információkat, és az élő szerződéseknél a szerződésmódosításhoz kötődő "infókat". Előírta az MNB azt is, hogy a levélben szerepeljen az az összeg, amennyivel az ügyfél törlesztőrészlete az elszámolás és a forintosítás eredményeként csökkent.

Azoknak a teendői is szerepelnek a levélben, akik nem kívánnak a forintosítással élni. Ők a levél kézhezvételét követő 30 napon belül írásban kezdeményezhetik pénzügyi intézményüknél, ha az előírt feltételeknek megfelelnek. Ezek közé tartozik egyebek mellett, ha a futamidő 2020. végéig lejár vagy, ha az ügyfélnek devizában keletkezik a jövedelme, illetve ha az induló forinthitel-kamat meghaladná az eredetileg számítható kamatot.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com