Devizahitelek - Varga Mihály: összességében ezermilliárd forint pluszkiadástól mentesült az ország

Összességében mintegy ezermilliárd forintos plusz kiadástól mentesült Magyarország a kormány devizaadósságokat csökkentő intézkedései következtében - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.

devizahitel1A miniszter elmondta, hogy mivel a jelzálog alapú devizahitelek döntő többsége svájci frankban van, ezért különösen figyelik, hogy a svájci frank árfolyama hogyan változik a forinthoz képest.

A svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése miatt a tavaly törvénybe foglalt árfolyamrögzítés jelentősen segítette a devizahiteleseket, hiszen a svájci frankot 256, az eurót 309 forinton rögzítették, így összesen körülbelül 700 milliárd forintos törlesztőrészlet növekedéstől sikerült megmenteni ezeket a devizahiteleseket.

Varga Mihály kiemelte azt is, hogy a 2010-hez képesti alacsonyabb devizaarány az államadósságban mintegy 170 milliárd forinttal kisebb törlesztést eredményezett, míg a tavaly előtörlesztett önkormányzati adósságnak köszönhetően 85-90 milliárd forintos "könnyebbség van".

Összességében így 1000 milliárd forintos plusz kiadástól mentesült Magyarország - jelentette ki. "Magyarországon az elmúlt évek következetes adósságleépítő-politikájára volt szükség ahhoz, hogy most ez a probléma jóval kisebb legyen" - fogalmazott Varga Mihály.

Arra a kérdésre, hogy az üzemanyagár-csökkenés miért nem érvényesül például a kenyér árában, tekintettel arra, hogy a pékszövetség benzinár emelkedés esetén fel szokta hívni a figyelmet ennek hatásaira a kenyér árában, Varga Mihály kifejtette: a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja az inflációs folyamatokat, és az látszik, hogy a kereskedelem egy része lassabban érvényesíti az árakban a fogyasztói árak csökkenését.

"Ugyanazt tapasztalják most az emberek mint amit a devizahiteleknél tapasztaltak, hogy amikor árfolyamnövekedés volt, egyből változott a törlesztőrészlet, amikor azonban kedvező árfolyamváltozás volt, nem nagyon változtak a törlesztőrészletek" – mondta. Hozzátette: figyelemmel kísérik, hogy mely szektorokban hogyan alakulnak az árak.

Varga Mihály "légből kapottnak" nevezte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) számításait, amelyekkel a testület arra figyelmeztetett kedden, hogy a vasárnapi zárva tartás 200-250 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést, valamint 25-30 ezer munkahely megszűnését okozná.

Kiemelte: a VOSZ és a Liga Szakszervezetek a vasárnapi kiskereskedelmi forgalom teljes eltűnésével számolnak, holott azok nagy része, aki vasárnap vásárol, majd hétfőtől szombatig teszi ezt meg.

"Nyilvánvalóan egy bizonyos kisebb arányú vásárlás eltűnhet a forgalomból, de hogy teljes egészében azzal számoljunk, hogy ez eltűnik, az nonszensz, lehetetlen" - mondta.
Varga Mihály szólt arról is, hogy a munkahelyek megmaradásával számolnak a kiskereskedelemben, mivel több felmérés szerint is jelentős létszámhiány van a kiskereskedelemben: a foglalkoztatási szolgálat számai alapján 2500 üres álláshely van a kereskedelmi szektorban.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com