Draghi: nem okoz különösebb gondot az euróövezetnek a Brexit

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint az euróövezet robusztus szabályozási keretrendszerének köszönhetően különösebb megrázkódtatás nélkül tette túl magát a Brexit-sokkon.

Mario Draghi az EKB csütörtöki kamatdöntő ülését követő tájékoztatón elmondta: a tartósan fennálló pénzügyi kockázatok miatt azonban az EKB továbbra is szoros figyelemmel követi az eseményeket, és mandátuma keretein belül minden eszközt felhasznál az árstabilitás garantálása és a növekedés ösztönzése érdekében.

ekb

Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton.

Mario Draghi a tájékoztatón kiemelte, hogy az EKB irányadó kamatai tartósan, akár a gazdasági előrejelzések időtávján túl is a mostani vagy ennél alacsonyabb szinteken maradnak. Az inflációs cél megvalósulásának függvényében a mennyiségi monetáris ösztönző eszközök köre is bővülhet, illetve futamidejük meghosszabbodhat.

Az első jelek szerint az euróövezet különösebb problémák nélkül tette túl magát a Brexit piaci következményein, az elkövetkező hónapokban azonban több információ áll majd rendelkezésre, és az EKB már jobb helyzetben lesz a piaci kondíciók megítéléséhez - fejtette ki Mario Draghi.

Az euróövezet belső keresletre támaszkodó növekedése az Eurostat adatai szerint töretlenül, bár az év elejinél kissé lassúbb ütemben halad - mutatott rá az EKB elnöke, hozzátéve, hogy a jelek szerint az év hátra lévő részében is az első negyedévinél kissé lassúbb növekedésre lehet számítani. A pénzügyi környezet kedvez a beruházások növekedésének, a tartósan alacsony olajárak pedig hozzájárulnak a lakosság elkölthető jövedelmének, így fogyasztásának a növekedéséhez.

A geopolitikai tényezők és a gyenge exportkereslet függvényében az euróövezet növekedési kockázatai azonban nem veszítettek erejükből - jegyezte meg. Az infláció az elkövetkező hónapokban még alacsony szinten marad, mielőtt az év vége felé növekedésnek indulhatna.

Mario Draghi ezúttal is megismételte az euróövezeti tagállamoknak korábban címzett felszólítását, hogy az övezet globális sokkokkal szembeni ellenálló képessége fokozásának érdekében az EKB 2016-os országspecifikus ajánlásaival összhangban támogassák strukturális reformokkal, versenyképesség-javító intézkedésekkel, infrastrukturális beruházásokkal és munkaerő-piaci lazításokkal az euróövezeti jegybank gazdaságösztönző célú monetáris intézkedéseit.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com