Econventio: egyre fontosabbnak tartják a pénzügyi ismereteket a középiskolások

Az Econventio Egyesület felmérései alapján egyre fontosabbnak tartják a pénzügyi ismereteket a középiskolások - közölte Sápi Ákos, a civil szervezet elnöke kedden Szegeden.Az egyesület megalapításának tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencia sajtótájékoztatóján a szakember elmondta, 2010-ben, a svájcifrank-válságot követően hozták létre a a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karával (SZTE GTK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve kutatócsoportjukat, annak érdekében, hogy vizsgálják és fejlesszék a középiskolások és a felnőttek pénzügyi tudatosságát.

Az egyesület által kidolgozott online tesztet másfél évtized alatt több mint háromszáz iskolában 144 ezren töltötték ki. A felmérésben a konkrét ismereteket ellenőrző kérdések mellett kíváncsiak a kitöltők attitűdjére is, ez alapján jelentős fejlődés tapasztalható a pénzhez való hozzáállásban és pénzügyi ismeretek fontosságában - közölte az elnök.

Az egyesület elindítja a három célcsoportot, az iskolák mellett a családokat és munkáltatókat megcélzó Közösségi pénzügyek programját. A kezdeményezéshez olyan foglalkoztatók csatlakoznak, melyek saját dolgozóik körében szeretnék nemcsak mérni, hanem fejleszteni is a pénzügyi tudatosságot - tudatta Sápi Ákos.

Kovács Péter, az SZTE GTK Pénzügyi és Gazdaságelemzési Intézetének vezetője kifejtette, kutatásukban felmérik az általános gazdasági és pénzügyi ismereteket, a befektetésekkel és megtakarításokkal kapcsolatos tudást, a munka világát és a nyugdíj-megtakarításokat érintő jártasságot a kilencediktől a végzős évfolyamig.

A felmérés alapján a diákok átlagteljesítménye nem változott szignifikánsan, átlagosan 43 százalékos eredményt érnek el, a harminc kérdés közül 13-14-re adnak helyes választ. Tavaly a technikusi képzésben résztvevők átlagteljesítménye volt a legmagasabb.

Ugyanakkor vannak részterületek, ahol látványos a javulás: míg 2012-ben a középiskolásoknak csak 37, addig tavaly már 62 százaléka tudott különbséget tenni bruttó és nettó fizetés között. Szintén pozitív változás figyelhető meg a biztonságos digitális pénzügyi ismeretek területén, míg 2020-ban a diákok 41 százaléka tudta, hogy internetes áruházak nem kérhetik el a bankkártya-adatokat emailben, addig ez az arány 2024-re 67 százalékra növekedett - mondta a kutató.

Megfigyelhető, hogy tíz évvel ezelőtt a diákok pénzügyi ismereteik megszerzésében leginkább a családra támaszkodtak, jelenleg az iskola az elsődleges forrás. A fiatalok fontosnak tartják az öngondoskodást, hogy már első fizetésüktől kezdve félretegyenek későbbre. Hetven százalékuk bízik abban, hogy 30 éves korára képes lesz stabil egzisztenciát kiépíteni - tudatta az egyetemi oktató.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com