Elemző: emelkedéssel kezdheti az évet a magyar tőzsde

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője a várakozást azzal indokolta, hogy a meghatározó ázsiai tőzsdéken kedvező volt a hangulat, ez pedig a BÉT évkezdő napját is befolyásolhatja.

Hozzátette: hasonló előrejelekre lehet számítani az európai hírek alapján is. A BÉT részvényindexe, a BUX 198,51 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 39 377,31 ponton zárt múlt pénteken, a tavalyi utolsó kereskedési napon. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 37 forinttal, 1,25 százalékkal 3005 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,33 százalékkal 10 720 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.



A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 458 forintra csökkent, forgalma 259,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 6780 forintra esett, a részvények forgalma 899,9 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4299,13 ponton zárt múlt pénteken, ez 38,07 pontos, 0,89 százalékos emelkedés volt az előző napi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com