Elemző: kis csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül a Mol árfolyama átlépte a 2746 forintnál húzódó emelkedő trendvonalat, amely így már támaszt jelent, a 2764 forintnál húzódó ellenállást ugyanakkor nem tudta tartósan áttörni, további ellenállás pedig 2841 forintnál húzódik.

Hétfőn a Mol 20 forinttal, 0,73 százalékkal 2760 forintra erősödött, 563,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvényei nem mozdultak el jelentősen hétfőn, felfelé több ellenállás is húzódik 29 465 és 29 659 forint között, támasz 27 173 forintnál látható. A részvény ára 40 forinttal, 0,14 százalékkal 29 050 forintra csökkent hétfőn, forgalma 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Richter részvényei a 9871 forintnál húzódó ellenállásról fordultak le, támasz továbbra is 9500 forintnál húzódik. Hétfőn a papír árfolyama 45 forinttal, 0,46 százalékkal 9725 forintra gyengült, forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Az elemző jelezte: engedélyezte az amerikai gyógyszerügyi hivatal (FDA) a Richter denosumab bioszimilárisát. A készítményt a Hikma Pharmaceuticals-al közösen Enoby és Xtrenbo néven fogják forgalomba hozni. A Hikma és a Richter megállapodása értelmében a Richter felel a termékek fejlesztéséért és gyártásáért, míg a Hikma az FDA-regisztrációért és az Amerikai Egyesült Államokban történő kizárólagos kereskedelmi forgalmazásért.

A Magyar Telekom részvényei az 1800 forintnál található támasz közelében zártak, további támasz 1690 forintnál húzódik, míg felfelé az 50 napos mozgóátlag jelent rövid távú ellenállást 1853 forintnál. A papír árfolyama 10 forinttal, 0,55 százalékkal 1804 forintra esett, forgalma 578,1 millió forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com