Elemző: továbbra is volatilis mozgások várhatók a BÉT-en
Enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de továbbra is volatilis mozgásokra lehet készülni, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama 34 886 forintos szintnél fontos támasz közelébe került, míg 36 337 forintnál látszik az első erősebb ellenállás. A bankpapír pénteken 10 forinttal, 0,03 százalékkal 35 510 forintra erősödött, forgalma 14,3 milliárd forintot tett ki.
A Mol jegyzése visszatesztelte a 3823 forintos szintet, ami fontos támasz, alatta a 30 napos mozgóátlag 3725 forintnál húzódik. Felül 3900 forintnál van ellenállási szint. Az olajpapír pénteken 76 forinttal, 1,94 százalékkal 3846 forintra csökkent 1,6 milliárd forintos forgalomban. Mintegy 1,3 milliárd forintos forgalom mellett a Magyar Telekom pénteken 2050 forinton stagnált, 6 forinttal a fontos támaszt jelentő 2044 forint felett, míg felfelé ellenállás 2089 forintnál húzódik.
A Richter a 11 855 forintos ellenállással küzd, felette 12 ezer forintnál húzódik a következő akadály, míg 11 670 forintnál látszik támasz az elemző szerint. A gyógyszerrészvény 11 880 forinton zárta a hetet, ami 70 forintos, 0,59 százalékos emelkedést jelent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások