Elemzők: jövőre kétszámjegyű is lehet a bruttó béremelkedés

A KSH kedden kiadott szeptemberi bérstatisztikai adatait kommentálva Oszlay András, a Takarékbank elemzője azt is megjegyezte, hogy az éves átlagos infláció 2 százalékra emelkedhet.

Az idén is legalább 7 százalékot elérő reálbér-növekedési ütem várható, ezzel a háztartások fogyasztásának bővülése továbbra is meghatározóan járul hozzá a gazdasági növekedéshez - tette hozzá.



A KSH keddi tájékoztatása szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 257 900 forint volt, 6,7 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt 8,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.

Oszlay András megállapította, a bérnövekedés üteme 2015 közepétől gyorsult fel, és 2016-ban a bruttó bérnövekedés üteme 6 százalék közelében stabilizálódott, amelyet legnagyobb részben a több ágazatban kialakult munkaerőhiány, illetve ennek következtében a munkavállalói szervezetek megerősödött alkuereje tett lehetővé.

Ezekhez a tényezőkhöz csatlakoznak a még intenzívebb bérnövekedés irányába ható gazdaságpolitikai lépések a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, illetve a munkáltatói járulék csökkentéséről. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött értékelésében azt emelte ki, hogy az egyre jelentősebb munkaerőhiány javítja a munkavállalók alkupozícióját, így további dinamikus béremelkedésre lehet számítani.

Az első kilenchavi 6,1 százalék után a bruttó bérek átlagos növekedése az év végére elérheti a 6,4 százalékot. Megjegyezte, a bérek átlagos emelkedését továbbra is elsősorban az állami szféra dominálja, ahol egy év alatt 9,1 százalékkal nőttek a keresetek szeptemberre. Az emelkedés azért magasabb, mint az előző hónapokban, mivel szeptemberben újabb béremelési kör zajlott le a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók között.

Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a munkaerő iránti kereslet éves összevetésben bővül, de az utóbbi három hónapban enyhe lecsúszás figyelhető meg, azaz havi alapon némileg mérséklődik a foglalkoztatás.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is azt állapította meg, hogy a minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 25 százalékos emelése is abba az irányba mutat, hogy jövőre még tovább gyorsulhat az idei év végén látott béremelkedési tempó, miközben munkaerőpiac még feszesebbé válhat, az átlagos munkanélküliségi ráta 5 százalék alá csökkenhet 2017-ben.

Az Erste prognózisa szerint jövőre 2,8 százalékkal nőhet a GDP az átlagos infláció pedig elérheti az 1,9 százalékot. Ürmössy Gergely azonban hangsúlyozta, hogy a GDP és inflációs előrejelzésünket is megemelhetik, ha a béreken a vártnál erősebben gyűrűzik végig a kormányzat által adott impulzus.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com