Elemzők: kisebb csökkenésre lehet számítani
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint folytatódhat a negatív korrekció a hazai részvénypiacon, mivel továbbra sem kifejezetten jó a nemzetközi befektetői hangulat.
A koreai feszültség ismét kiújulni látszik a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat miatt. A vezető részvények közül az OTP esetében a 10 000 forintos szintre érdemes figyelni: ha felette tud maradni az árfolyam, továbbra is pozitív lehet a rövid távú technikai kép. A szint letörése esetén a 9600-9700 forintos tartományban adódhat később újabb kedvező belépési lehetőség.
A Mol esetében 22 850 forintnál látható egy fontos támasz, amelyet szintén érdemes figyelni a hétfői kereskedésben - hívja fel a figyelmet elemzésében Varga Zoltán. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kisebb csökkenésre lehet számítani alacsony forgalom mellett a kedvezőteln nemzetközi hangulat miatt. Az OTP vélhetően tesztelni fogja a 10 000 forintos szintet, de ezúttal lefelé, nagymértékű eladás azonban nem várható. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,14 pontos, 0,59 százalékos csökkenéssel, 36 969,15 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.
A Mol 205 forinttal, 0,88 százalékkal 23 150 forintra csökkent, 771,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 0,84 százalékkal 10 030 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 474 forintra gyengült, forgalma 140,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal 6550 forintra csökkent, a részvények forgalma 994,3 millió forintot ért el.
MTI

Hozzászólások