Elindult a NAV e-pénztárgép-rendszerről tájékoztató eNYUGTA-aloldala
Elindult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az eNYUGTA-aloldal, ahol a hivatal minden fontos információt közzétesz a július 1-jén induló e-pénztárgép-rendszerről. Az első időszak az e-pénztárgépet fejlesztőknek és gyártóknak szól, akik minden technikai részletet, fejlesztési dokumentációt, és az engedélyeztetés lépéseit is megtalálják a honlapon, egy helyen - jelentette be az adóhivatal MTI-nek csütörtökön küldött közleményében az adóhivatal.
E-pénztárgépet, hasonlóan az online számlázóprogramokhoz, bárki fejleszthet, aki megfelel a követelménynek, és benyújtja a forgalmazási engedélyre vonatkozó kérelmet a NAV-hoz.
Az adóhivatal a jogszabályoknak megfelelő működés mellett szigorúan ellenőrzi az e-nyugta kiállításának és nyugtatárba küldésének folyamatát, illetve azt is, hogy semmiképp ne lehessen kijátszani vele az adóügyi előírásokat. Ha a feltételek teljesülnek, a NAV kiadja az engedélyt a forgalmazásra - ismertették.
A hivatal emellett - segítve a kisvállalkozókat - egy ingyenes, bárki által könnyen és egyszerűen használható e-pénztárgépet is biztosít. Ehhez a gyakorlatban mindössze egy okostelefonra van szükség, amelyre a vállalkozó letölti az ingyenes e-pénztárgép-alkalmazást, és egy egyszerű nyugtanyomtatóra, arra az esetre, ha valaki mégis papíron kérné a nyugtát.
A kisvállalkozásoknak azért is érdemes megfontolni az átállást a nyugtatömbről, mert az e-pénztárgép a papírmentes nyugtaadás mellett kisebb adminisztrációt, egyszerűbb használatot és költségcsökkentést hoz az eladóknak és a vásárlóknak egyaránt. Hozzátették: az online pénztárgépekkel szemben az e-pénztárgépeknél nincs például éves kötelező szerviz, a vállalkozások ezzel évente átlagosan 25 ezer forintot spórolhatnak meg. Nem beszélve arról a nyugtánkénti 10 forintról, ami a papírnyugtát felváltó elektronikus nyugtákkal megtakarítható.
Az e-pénztárgépet használó vállalkozásoknak további könnyebbség, hogy mentesülnek a bizonylatmegőrzési kötelezettség alól, hiszen a rendszer része a nyugtatár, amely tíz évig tárolja a beérkezett adatokat. Az e-pénztárgépeknek két típusa van: a felhő-, illetve a hardveralapú. A hardveralapú e-pénztárgépekben egy adóügyi egység biztosítja a folyamatos adatkapcsolatot a NAV-val, a felhőalapú pedig gyakorlatilag egy okostelefonra letölthető alkalmazás.
A NAV kitért arra is, hogy a jelenleg online pénztárgép használatára kötelezett vállalkozások - például kiskereskedelmi üzletek, éttermek, szálláshelyek, taxisok, plasztikai sebészek, gyógyszertárak, masszőrök, konditermek, akik összességében több mint 200 ezer online pénztárgépet működtetnek - továbbra is használhatnak online pénztárgépet, vagy választhatják a hardveralapú e-pénztárgépet.
Az online pénztárgépek - biztosítva a zökkenőmentes átállást - egészen 2028. július 1-ig használhatók.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások